Omlós tejkaramella

0
1538

…tudod, az a gyerekkorunk Krówkája, amit bevallom anno nem szerettem, mert mindig tök száraz volt, de egy ideje már tudom, hogy bizony a tejkaramellából is lehet finomat készíteni 😀

Leginkább úgy, hogy a végeredmény kívül omlósd, belül pedig lágy, és diszkréten nyúlós

Omlós karamell (2)



Az omlós és a lágy karamell íze, és állaga teljesen más – már amennyire két karamell féle más tud lenni. A lágy karamell gazdag, nyúlós, és lágy, de selymes, és a jó lágy karamella nem ragad bele a fogadba. Az omlós tejkaramell struktúrája ezzel szemben egészen más, sűrűbb, nem olyan rágós, még frissen sem. De az omlós karamellának kell 1-2 nap, mire eléri a végleges formáját

Abban viszont mindkettő megegyezik, hogy a legfontosabb dolog a fogyasztásánál, hogy 1 percig se gondolj bele hogy milyen mennyiségű cukrot, és vajat(zsiradék) szuszakolsz vele a testedbe. Ha ezt betartod, úgy lesz igazán boldog az élmény

Szerintem az egyik legkönnyebben elkészíthető karamella típus, az omlós tejkaramella. Gyakorlatilag annyi az egész hogy az összesen három alapanyagot összeméred, lábasba teszed, és elkezdett forralni. Kétségtelenül kell hozzá kitartás, mert durván 30-40 perc mire a tej-vaj-cukor kombóból egyszercsak karamella lesz.
Az első 20-25 percben túl sok dolgod nem lesz vele találd meg azt a hőfokot, amivel ugyan bugyogva forr, de nem emelkedik nagyon a keverék. Öt-hét percenként kevergesd meg, de úgy különösebben nincs vele mit csinálni. Viszont az utolsó 15 percben már semmiképpen ne hagyd magára, sőt érdemes szinte folyamatosan kevergetni, hogy az alja ne égjen le. Ez a cuki kis üveg lábos, amit a videón látsz bár nagyon fancy, de gyorsan kiderült, tökéletesen alkalmatlan a karamell főzésére (nem akarok róla beszélni…🤦🏽‍♀️😅)
Használj inkább vastag aljú lábost, abban sokkal egyenletesebben oszlik majd el hő.

Bár az elkészítése egyszerű, de azért némi tapasztalatot igényel, hogy elérhesd a megfelelő állagot. Tapasztalat híján pedig, jót tesz egy cukorhőmérő. A keveréket 113-116°C közé kell melegítened. Ha ezt nem éri el, akkor inkább nyúlós karamell lesz. Ha pedig meghaladja, akkor szépen oda fog égni.
Ha nincsen cukor hőmérőd, de leküzdhetetlen vágyat érzel az omlós karamell iránt, akkor egy két dolog ami segíthet: a forró még bugyogó keverékből egy kiskanállal cseppents nagy pohár hideg vízbe.
Hagyd benne néhány másodpercet, majd vizsgáld meg a kis karamel golyót: ha a széle már úgy érzed mint hogyha keményedne, akkor már jó leszel.
Vagy nézd meg már a karamell főzés közben a keverék állagát: ha kb. olyan a karamell, mint egy sűrű nokedlitészta, akkor minden valószínűség szerint már jó vagy. Mehet a sütőpapírra bélelt formába. Ha neagyisten nem úgy sikerül, azért az nem egy tragédia, természetesen ugyanúgy fogyasztható lesz, csak nem omlós lesz, hanem inkább lágy, nyúlós.

Az omlós krówka érés után születik meg:
12 óra után már szeletelhető
24 óra után kialakul a könnyed, porhanyós, „szétolvad a nyelven” állag
48 óra után pedig megszületik a retro krówka textúra

Ha pedig további karamell vagy karamelles recepteket szeretnél:
Lágy sós karamell
– Karamell likőr
– Karamelles-fahéjas francia pirítós
– Sóskaramella torta
– Karamelles-körtés csiga
– Karamelles csillagok
– Almáspite pálcikák sóskaramell szósszal
– +1 kakukktojás 🙂 (Datolya)karamelles pite

Omlós tejkaramella

elkéstíész: 1 óra
adag: ettől sem mész a falnak

Hozzávalók (kb. 25–30 db)
200 g kristálycukor
250 ml 2,8%-os tej
80 g vaj
1 csipet só

Elkészítés:

  1. A tejet, cukrot és a vajat tedd lábosba
  2. Közepes–alacsony lángon főzd 30–40 percig, rendszeres kevergetéssel.
  3. Először híg, fehéres habos lesz → majd sötétedni kezd → a végén sűrű, de nem szálas, inkább krémesen tömör masszának kell lennie. 113-116’C között. Sózd meg. Ha nincs cukorhőmérőd, a fenti, poharas-vizes módszerrel ellenőrizd. – A főzés végén egy nagyon sűrű, lassan bugyogó masszát kell látnod.
  4. Öntsd sütőpapírral bélelt tepsibe, és hagyd állni, majd darabold fel, és csomagold be egyenként selyem vagy sütőpapírba.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét