Hentes tokány

0
870

A hentes tokány igazi klasszikus, kisvendéglős étel, szaftos és kiadós – és gyerekkoromban szegény anyámat halálra idegeltem miatta. Ritkán voltunk „menzások”, leginkább nevelési célzattal, mikor otthon túl sokat válogattunk. Akkor anyu 1 hónapra befizetett a menzára, utána mindent is megettünk otthon. Viszont van néhány étel, amit imádtam a suli-konyhán: az egyik ilyen a hentes tokány ( és a milánóinak sincs párja – szerintem) Mivel akkoriban anyu nem készített ilyet, és nem volt internet, hogy felcsapja a google-t, így maradt az elmondás alapján kísérletezés. Azért gondolhatod, milyen pontos leírást ad egy 12 éves, ha az ebédről van szó. Bár az öcsémet semmi nem űbereli, ha a paprikás krumpliról volt szó: Az az izé, amiben az az izé van – no comment 😀

De most vissza a hentes tokányhoz: Már bőven felnőtt voltam, mikor egy barátnőm szakács apukájától végre megtanultam, hogyan készül ez a szaftos, uborkás, szalonnás darab, amit azóta is töretlenül imádunk.



Számtalan tokány recept létezik, ami közös bennük, az a vágási technika: a tokányhúst kb ujjnyi csíkokra kell vágni. Sertés helyett csirkéből is készülhet, de szerintem mégiscsak a sertés az igazi.

A hentes tokány a szalonnától és az uborkától kapja meg jellegzetes ízét. Pirospaprika helyett pedig a sűrített paradicsom gondoskodik a színéről.


Hentes tokány

Adag: 2-3 személyre
Elkészítés: kb 1 óra


Hozzávalók:
kb. 500 g sertés karaj
1 közepes fej hagyma
1-3 gerezd fokhagyma
100 g húsos füstölt szalonna
1 ek liszt
Só, bors,
1 tk majoránna
1 ek sűrített paradicsom



1. A karajt szeleteld ujjnyi csíkokra és tedd félre. A hagymát vágd finomra, a szalonnát kockázd fel.
2. A felkockázott szalonnát alacsony lángon pirítsd meg, amíg az összes zsírt ki nem sül belőle. Dobd rá a finomra vágott vöröshagymát, és alacsony fokozaton kb. 10-15 perc alatt dinszteld meg. Nyomd bele a fokhagymát, és pirítsd további 1-2 percet, vagy amit a fokhagyma illatos nem lesz.
3. Add hozzá a csíkokra vágott húst, sózd borsozd és
szórd meg majoránnával. Pirítsd kifehéredésig, majd szórd meg a liszttel és add hozzá a paradicsompürét is. Adj neki 1-2 percet, majd öntsd fel annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Letakarva főzd puhára és sűrűre.
4. Közben az uborkát vágd vékony csíkokra
. Ha a hús megpuhult és a mártás is besűrűsödött mehet hozzá az uborka. Főzd további 12 percet, hogy az uborka is megpuhuljon és már kész is vagy.
5. Tálald főtt rizzsel, nokedlival vagy sült krumplival.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét