Pihe-puha ananászos tészta, gazdag kókuszos réteggel, és nem, direkt nem írtam, hogy krémmel – a vajas, vagy pudingos krém helyett egy kókuszos tejbegrízt készítettem hozzá, ami sokkal több, mint egy hagyományos krém

Az ötletet a sütőtökös csiga adta: a sütőtök, ami a tésztába kerül, extra lazaságot ad neki,miért ne használhatnánk ezt ki másképp is – a nyári hónapokban például ananásszal. Abszolút bejött a dolog, a tészta elképesztően laza és puha lett, és pont ilyen maradt még másnapra is. A továbbiakról nem tudok beszámolni, mert az utolsó darabig elfogyott.
Nem igazán szeretjük a túl édes desszerteket, így ez sem a cukortól roskadozó fajta. De ezen könnyen változtathatsz, csak tégy kicsivel több cukrot a kókuszos rétegbe: kóstold meg, és ízesítsd ízlésed szerint
Itt is fontos, hogy betartsd a kelesztési időt, hogy a végeredmény laza és puha legyen.
Végül a mascarpone-krém: általában nem szeretem ezeket a csigákat lemázazni, de ez valahogy nagyon adta magát – ráadásul maradt itthon a már emlegetett fél doboz krémsajt…
Mivel a tésztában annyira nem hangsúlyos az ananász, a krém erősít rá a trópusi hangulatra. A mascarponét az ananászkonzerv cukorszirupjával lazítottam, és édesítettem. Azért egy kis porcukor is került bele, de már csak a végén, szükség szerint. A csiga végül a krémmel lett teljes – szerintem (és a kiscsalád sem panaszkodott :D)
Tippek:
- A tölteléket próbáltam sima kókusztejjel, és a fémdobozos, sűrű fajtával is. Szerintem az utóbbi finomabb és gazdagabb lesz. Ezt a krémet sokszor használom, nagyon szeretjük, most kicsit lazábbra készítettem, hogy igazodjon a körülményekhez
- Konzerv ananászt használtam, a cukros lében eltett változatot, a levét félretettem a krémhez.
- Én most cukormentes kókuszszirupot használtam cukor helyett, ami extra kókuszos ízű, de cukorral, vagy bármilyen más édesítővel simán helyettesítheted.
- Ha cukrot használsz, adj hozzá 1-2 evőkanál kókusz aromát, hogy igazán kókuszos legyen – huhh, ez jó sok kókusz egy bekezdésben 😛
Ha szereted a kókuszos sütiket további lehetőségek várnak rád:
Kókuszos szelet
Kókusz torta
Bounty rizspuding
Raffaello szelet
Mangó sago
Piña colada csiga
elkészítés: 2,5 óra
adag: 9 darabhoz
Hozzávalók:
300 g finomliszt
15 g friss élesztő vagy 3,5 g szárított élesztő
50 g cukor
1 csipet só
1 db egész tojás
40 g vaj (olvasztva)
kb. 50 ml langyos tej
100 g darált/aprított ananász (jól lecsöpögtetve!)
½ tk vaníliaaroma vagy vaníliás cukor
a kókuszos réteghez:
400 ml kókusztej – fémdobozos
80 g kókuszreszelék
100 g cukor vagy 100 ml szirup
50 g búzadara
1 ek kókuszaroma – ha cukrot használsz
Elkészítés:
- Az ananászt csepegtesd le, majd pürésítsd
- A tejet langyosítsd meg, oldd fel benne a cukrot és morzsold bele az élesztőt. 10 perc alatt hagyd felfutni
- A többi hozzávalóval együtt dagassz belőle fényes, sima tésztát, és letakarva keleszd 50-60 percet, vagy amíg a duplájára nem nő
- A kókuszos réteghez: öntsd lábosba a kókusztejet, add hozzá a szirupot vagy a cukrot. (Ha elolvadt) kanalazd hozzá a búzadarát és add hozzá a kókuszaromát is. Főzd 3-4 percet, hogy a dara megduzzadjon, végül forgasd bele a kókuszreszeléket is. 1-2 perc alatt besűrűsödik majd.
- Ha a tészta megkelt, nyújtsd kb 1 cm vékony, kb 50x40cm-es téglalappá- Kend meg a töltelékkel, és a hosszabb oldalára merőlegesen csíkozd fel, kb 3 cm-es szélességben. Egyenként tekerd fel, és tedd sütőpapírral bélelt tálba, egymástól 3-4 cm távolságra. Kell a hely, bőven nőni fog 😉
- Takard le fóliával, hogy ne száradjon ki, és hagyd, hogy kb 50 perc alatt kitöltse a rendelkezésre álló helyet: vagyis majd a duplájára dagadjon
- Told 180’C-os, légkeveréses sütőbe 25 percre. 10 perc után érdemes letakarni, nehogy a teteje ,egégjen
- A mascarponét lazítsd az ananász sziruppal, és szükség szerint ízesítsd porcukorral
- Ha a csigák kisültek, hagyd langyosra hűlni, és tálald a krémmel megkenve
Jó étvágyat!






