Bounty tart

0
3968

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy az egész család súlyos kókuszfüggőségben szenved, így, mikor múltkor feldobtam itthon, hogy mit szólnának egy kókuszos pitéhez, nem ütköztem semmilyen ellenállásba. Ráadásul kétszer készítettem, mert elsőre tök vacak lett a kekszalap – darált oreo kekszet használtam, de ez a cucc olyan értelmezhetetlenül édes volt a számunkra, hogy kellett belőle egy másik változat.

…jóó, azért nagy duzzogva elfogyott az első adag is 🙂

bounty tart

Második alkalommal már sima, vajaskeksz morzsát használtam, de mivel csokisra szerettem volna, így a vaj mellett némi tejcsoki is kerül hozzá

…Így lett az igaz 😉

Kekszes alap, picit ragacsos a csoki miatt, sűrű és nagyon intenzív kókusz töltelék, és édes csoki a tetején. Abszolút bounty élmény, csak nem olyan émelyítően édes, mint a névadó csokiszelet.

Falat vagy szelet?

Egyébként ez egy hihetetlenül jól felhasználható töltelék. Nem csak ebben a pitében szoktam elsütni, készítettem már belőle kifejezetten csoki szeleteket, de volt, hogy szaloncukorként végezte. A közös bennük, hogy semmilyen formában nem húzta sokáig…

bounty tart

_____

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét