A marhahús és én, gyerekkorom óta nem vagyunk nagy barátságban. Kapcsolatunk kizárólag a marhapörire és a tatárbifsztekre korlátozódott, de az utóbbi időben kezdem felfedezni magamnak.
Na, azért most sem mindennapi vendég az asztalon, de azért már nem nézek rá ferde szemel. *frissítés: azóta (2016-os recept) határozott változás ált be a viszonyunkban: imádom a marhahúst 😀
…és persze, ha már itt toporgunk december utolsó napjain, muszáj valami lencsés ételt is rittyenteni. Így született ez a ragu, amit elsősorban egy régebbi, zöldborsós ragu, és persze a január elseje ihletett.
A hagyományok szerint minden szemes étel, tehát főleg a lencse, de a bab is olyan mint az aprópénz, így a szokásokban ez a szerencsét, a gazdagságot jelképezi. És persze azért kell január 1-én mindenképpen lencsét enni, hogy ez meghozza a bőséget és a gazdagságot az új évre 😉
Ezek után ki az, aki megkockáztatná, hogy az év első napján ne egyen legalább néhány szem lencsét? Ha pedig szeretnél kicsit változtatni a szokásos főzelék, vagy leves ebéden, készítsd egy könnyű beluga-lencse salátát, vagy ezt a vörösboros marharagut.
Igaz, hogy nem készül el fél óra alatt, viszont annyira egyszerű, hogy nem is hinnéd, elég hozzá egy serpenyő, és mint minden ragu, szabadon variálható, a saját ízlésed szerint.
Nálam most marha lábszárból készült. Ez egy inasabb része a jószágnak, viszont szaftos, és nagyon finom. Egészen alacsony lángon főztem, legalább 2,5 órát, így omlós, és porhanyós lett. De válassz kedved szerint, vagy ami éppen otthon van 😉
A lencsét nem szoktam előző nap beáztatni, bőven elég neki 2 óra is. Így is bőven megpuhul 15-20 perc alatt, és nem fő le róla a héja, szépen egyben maradnak majd a szemek. Az ilyen ragukban mi puhán szeretjük a zöldséget, és nem roppanósan, így szinte már puha volt a krumpli és a répa, mikor a lencsét hozzáadtam. Ezzel együtt egyáltalán nem főtt szét.
_____
Vörösboros, lencsés marharagu
elkészítés: kb 3 óra
adag: 4-5 személyre
Hozzávalók:
400g marhahús
só, bors
2 púpos ek liszt
4 ek olívaolaj
100g kolozsvári szalonna
1 közepes fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
2 tk pirospaprika
100ml száraz vörösbor
1 púpos ek sűrített paradicsom
500-600ml marha alaplé
2 közepes sárgarépa
4-5 közepes szem krumpli
150g lencse
3 babérlevél
bors
só (ha leveskockából készíted – de nee, ha lehet – akkor sót már csak nagyon óvatosan)
A tetejére egy kis petrezselyem
Kockázd fel a marhát, kb 2×2 cm-es darabokra. (bevallom én az utolsó darab íntól, és zsírtól is megszabadítom, de tégy kedved szerint), sózd, borsozd, és forgasd meg a lisztben
Forrósítsd fel az olajat, és pirítsd meg rajta a húst. Ha már van egy kis kérge, vedd ki, tedd félre, és mehet a lábosba a felkockázott szalonna. Ezt is pirítsd, majd mehet is hozzá a kockára vágott hagyma és a fokhagyma. Hagyd, hogy üvegesre süljön, szórd meg a fűszerpaprikával, és tedd vissza a húst.
Öntsd fel a borral, a sűrített paradicsomommal, és a húsalaplével. Ízesítsd a babérlevéllel, és főzd majdnem puhára. Majd mehet hozzá a felkockázott krumpli és a karikára vágott sárgarépa. Kóstold meg, és ha kell, sózd és borsozd, és ha szükséges, öntsd fel vízzel, hogy mindent is ellepjen. Ha már a zöldségek is majdnem puhák, már csak a lencse kell bele. Kb 15-20 perc kell neki, de azért mindenképpen kóstold meg.
Ha nagyon soknak, vagy hígnak találod a levet, egy teáskanál lisztet szitálj bele, és rottyants rajta egyet. Szórd megy egy kis petrezselyemmel, és tálald forrón, egy kis friss kenyérrel 🙂
Szia. Örülök nagyon ennek a receptnek, nem akartam lencsét főzni, de ezt nem hagyom ki!
A sós karamellás likőrödet is imádom! Többszőr megfőztem, ünnepi pia lett nálunk😍
Szia,
☺️ De jó, nagyon örülök neki, hogy ennyire szerettétek 🥰 remélem ezzel is így lesz, jó étvágyat hozzá ☺️
Szia Szotyi! Nekem évek óta le van mentve ez a recept, pár havonta az asztalra kerül, mert imádjuk a férjemmel! Látom, hogy ezen az új blogon az eredeti recepthez képest most pici furmányosságok kerültek bele. ☺️ (A fotók meg egyszerűen zseniálisak.)
Jól emlékszem ugye, hogy szalonna, sűrített paradicsom és krumpli nem volt benne, hanem zeller? Egyszer biztosan kipróbálom az újításokkal is, de most a jól megszokott-megszeretett ízre vágyom.
Köszönöm előre is. ☺️
Szia Anna,
Jaj de jó, nagyon kedves vagy, és úgy örülök, hogy ennyire szeretitek 🙂
Igen, jól látod, és jól emlékszel. Az évek során nálam is változnak picit a receptek, ahogy egyre többször készülnek, igyekszem mindig picit javítani rajta.
Persze ez nem azt jelenti, hogy a régi rossz, csak, hogy nekünk (épp aktuálisan :)) így ízlik a legjobban.
Lencse helyett arpagyonggyel is megcsinaltam, ugy is isteni lett, es ilyen formaban a gyerekek is megettek – mert mint tudjuk toluk, a lencse az halalos veszely gyermekeinkre 🙂
De jót nevettem 🙂 🙂 igen, a lencse lesből támad, jó vigyázni vele 😀 Szuper ötlet az árpagyöngy, köszönöm a tippet 🙂