Vérnarancs-Aperol panna cotta pite

0
4337

…előre szólok, ebben a bejegyzésben indokolatlanul sok fotó lesz, mert egyrészt elég fotogén egy darab, másrészt végrevéégree fény, és napsütés, és huhhh…már annyira hiányzott, hogy nem tudtam leállni 😀 #sorrynotsorry

Minden évben ilyentájt elmondom, hogy iimáádom a vérnarancsot. Az édes, és fűszeres ízét, és a színét – valami csoda az a mélybordó, olykor színváltós erezet.
…és persze, annak is elég komoly szerepe lehet a lelkesedésben, hogy a vérnarancsról mindig mama jut eszembe, akivel gyerekkoromban lelkesen toltuk az akkor valamiért állandóan tök savanyú fajtát. Nem viccelek, 35 évvel ezelőtt a vérnarancs – na jó, ha éppen volt (mármint narancs, úgy általában) – mindig iszonyat savanyú volt, és mindig meglepetés, mert sosem tudtad, hogy a vastag héj alól éppen mi bukkan elő: sárga vagy bordó hús 😛


De most vissza a pitéhez: Ha a vérnarancsot, és még az Aperol Spritz-ez is szereted, akkor ezzel a pitével kapcsolatban is biiztoos, hogy így érzel majd.

Könnyű, narancsos tejszínkrém, édes vérnarancsos és keserűlikőrös réteggel a tetején…igazi csajos darab. Oké, tudom, hogy ez hülyén hangzik, de igenis vannak kifejezetten csajos desszertek.

Mikor egy ilyet teszek Férj elé, akkor a reakciója a következő:
– Ahamm…finom…tényleg jó! És akkor most van valami rendes süti is?

Nnna, neki a rendes süti pl a csokitorta, vagy a gesztenyés szelet…amiből megeszel egy szeletet, és megérzed…szóval erre gondolok, mikor azt mondom: csajos darab

vernarancsos panna cotta6 1


Ha a keksz réteget kihagynád, akkor készítsd poharakban, egyadagos kiszerelésben. Alulra mehet a tejszínes, majd rá a narancsos réteg. Mehet a hűtőbe, és már csak díszítened kell egy-egy narancskarikával és mentalevéllel, mielőtt találnád



Ha épp nincs vérnarancs a közeledben, persze megteszi a hagyományos is. Sajnos az itthoni vérnarancsok között is több volt a sárgásabb, mint a véresebb fajta…
Mivel a narancs nagyon édes volt, és az Aperol szintén az, nem tettem bele cukrot. Ha a narancs, amit használsz savanyú, érdemes egy kevés porcukrot használni hozzá. De inkább csak azután édesítsd, miután az Aperolt már beleöntötted.

Tippek & Trükkök

– A kekszréteg nem baj, ha kicsit szárazabb, a tejszíntől szépen bepuhul majd.

– A zselatinnal készült desszerteknél mindig nagy kihívás, hogy úgy tudd eltalálni a zselésítő anyag mennyiségét, hogy már összetartsa a krémet, de még ne legyen olyan, mint a radír. (nem túlzás, egyszer sikerült egy olyan mályvacukrot összehozni, ami olyan állagú lett, mint egy jógamatrac…)
A megadott zselatin mennyiséggel krémesre áll majd össze a tejszínes réteg, és az alkohol miatt egy picit lágyabbra a gyümölcsös.
A tejszínes rétegnek 3-4 óra elég lesz a hűtőben, ahhoz, hogy rá tudd önteni a narancsosat, de mielőtt felvágod, mindenképpen pihentesd egy éjszakát a hidegben.

– A zselatint nem szabad forralni, mert kinyírod vele, csak fel kell oldani a folyadékban. Vagyis elég a folyadék csak egy kis részét felforrósítani, abban feloldani a zselatint. Majd ezt hozzáönteni a hideg hozzávalóhoz. Ez azért is jó, mert sokkal hamarabb megdermed majd, és biztos, hogy a tej és a tejszín sem válik majd ketté.

– A reszelt narancshéj lehetőleg kezeletlen legyen, és egy darabot szoktam erre venni. Amúgy szerintem még soha az életben nem láttam kezeletlen héjú vérnarancsot…

– Célszerű kivehető aljú formát használni, hogy könnyebb legyen majd szeletelni

– Elég komolyan nehezített pálya a narancs zselével felöntött pitét benavigálni a hűtőbe, uh a legjobb, ha nem távolodsz el nagyon a tetthelytől, vagyis psssztt…a legjobb, ha a végét már a hűtő polcán öntöd rá…



Bár az Aperol alkoholtartalma nem magas, és összesen 100ml van az egész desszertben, de ettől függetlenül mégiscsak alkohol. Ha nagyon elforralnád belőle, akkor a narancslé egy részével együtt az is forrald fel, de annyi idő alatt nem fog elillanni belőle teljesen az alkohol. Ha gyerkőcök is ennének belőle, akkor inkább készítsd nekik külön pohárban, és hagyd ki belőle az Aperolt.

Ez a panna cotta pite alapvetően egy nagyon egyszerűen elkészíthető darab, cserébe baromi sokat kell mosogatni utána, és fél nap, mire tálalhatod. De hidd el, megéri, biztos vagyok benne, hogy nem fogsz csalódni 😉

Frissítés: nna, mostanra megkóstoltam a pitét és a poharas változatot is…Őszintén mondom, nem tudom, hogy melyik a jobb. Mert azzal együtt, hogy kb ugyanaz a kettő, mégis egészen más. Viszont mindkettő őrülten finom, nem hiszem, hogy megéri a holnaputánt… 😀

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét