Sütőtökös fahéjas csiga

0
1910

Ismét egy régebbi recept kapott némi ráncfelvarrást. Évek óta nem készítettem ilyen sütőtökös fahéjas csigát, aminek az egyik oka, hogy csemete inkább a hagyományos csiga-variánst – tudod, a blundel tésztásat – szereti, férj is visszafogottan lelkesedik a hasonlókért, úgyhogy rám marad a felelősségteljes feladat, hogy ne hagyjam ránk száradni 😛

És, ha már száradásnál tartunk, azért mázli, hogy annyira nem kell vele sietni, mert ez a csiga bizony nem csak frissen és melegen puha, hanem még harmadnaposan is az, mindezt úgy, hogy arányait tekintve egészen kevés vaj van benne…

sütőtökös csiga

…mert a sütőtök, az a kis csoda, ilyen csodákat művel a tészta szerkezetével.

Ahogy a sütőtökös zsemle esetében, itt sem kell tartani attól, hogy átütő sütőtök íze lenne. Vagyis ha nem szereted a tököt – jahh, állítólag van ilyen is… oO – akkor sem kell attól tartanod, hogy kiérzed belőle.

Vagyis nem tudom, hogy akkor, ha valaminek nem barátja a sütőtök, mennyire érzi ki a hasonló receptekből. Ha te esetleg így vagy vele, köszi ha megírod, komoyan kíváncsi vagyok rá. Lehet, hogy évek óta csak én írom ilyen nagy vagányul, hogy ááááhh, semmi tök íze nincsen, aztán meg de 🙂

Sütőtökös csiga

Mint minden kelt tészta esetében itt is összesen 3 dologra érdemes figyelni:

jól dagaszd ki

– hagyd, hogy megkeljen

– és ha már az előző kettőn túl vagy, ne süsd túl. Ez utóbbi esetben bármit is varázsolsz az elején, végül száraz lesz


Tarts ki –

Mivel ez egy elég lágy tészta, így picit nehezebb vele dolgozni, viszont ez is csak amiatt van, hogy végül elmondhasd, hogy ez a legpihe-puhább fahéjas csiga, amit valaha ettél, vagy készítettél. Ezzel arra akarlak rávenni, hogy bár tényleg lágynak tűnik a tészta, ne lisztezd túl. Dagasztás után valóban ragad kissé – na jó, nem fogok hazudni, eléggé – de ha belisztezed a kezed, könnyen ki tudod majd gömbölyíteni, és miután megkelt, már könnyebb lesz a dolgod. Mindig inkább a deszkát, a nyújtófát, és a kezedet lisztezd, mint a tésztát, és ígérem minden jó lesz 😉

Lágy nádcukor-

A töltelékhez lágy barna nádcukrot használtam, mert nagyon szeretem az enyhén karamelles ízét, és a selymes állagát. Ha nincs ilyened, használj helyette hagyományos nádcukrot, vagy akár kristálycukrot.

Szeletelés-

Az ilyen lágy tészta esetén – de úgy általában a csigáknál is – gond szokott lenni, hogy amikor felszeletelnéd, nagyon eldeformálódik a tészta. Nnna, ez csak akkor van, ha késsel próbálkozol. Viszont ha fogsz egy fogselymet (esetleg cérnát), amivel alulról áthurkolva vágod a tésztát, tökéletes kis szeleteket kapsz majd.

Ha esetleg valami nem lenne egyértelmű a leírás alapján, akkor a sütőtökös csiga elkészítéséről is találsz videó a bejegyzés végén 🙂

A tetejére készíthetsz egy édes-krémsajtos krémet, vagy akár ahogy most nálam is, egy porcukros-tejes mázat. Amúgy ez utóbbi bevallom inkább csak a fotó miatt készült, utána inkább üresen ettük, abszolút nem hiányzott róla még egy réteg bárakármi 😉

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét