Sonkás-sajtszószos tészta

0
445

Utánaszámoltam, és 27 éve készítem ezt a tésztát (jesszus még leírni is gáz :D), hol így, hol úgy, az itthon lévő hozzávalók függvényében, de az alap mindig ugyanaz: sajt+tejszín+tészta. Szerintem a világ egyik legegyszerűbb (és nekünk a legfinomabb) sajtos tésztája.

Még akkor született, amikor kezdő háziasszony koromban (vagyis inkább még azelőtt…) én is elcsábultam az akkoriban divatba jövő poralapok, gyorsan-jót ígérő csalárdságának. Egy sajtlevessel kezdődött…tulajdonképpen nem is tudom, mire számítottam, de bevallom meg sem kóstoltam (lehet, hogy finom volt?) mert annyira (bocs a kifejezésért) büdös volt, hogy nem vitt rá a lélek. Úgyhogy ment szépen az egész a kukába. Mint nagy sajtimádó, úgy voltam vele, hogy amiben sajt van (sajt! Nem sajtpor…van egyáltalán olyan, hogy sajtpor…? :P) az rossz nem lehet – hát de…

Sonkás sajtos tészta (5)


Bevallom arra már nem nagyon emlékszem, hogy a levesből hogy lett végül szósz, de maradjunk annyiban, hogy a többi már történelem, amire nem mindenki ugyanúgy emlékszik – de a lényeg, hogy megszületett ez a gazdag, selymes, lágy és krémes, nagyon de nagyon sajtos szósz, amit azóta is töretlenül imádunk

Sonkás sajtos tészta (2)


Tényleg a végtelenségig variálható: mehet bele füstölt, vagy sima sonka, trappista, cheddar, füstölt sajt, póréhagyma, fokhagyma, ezek keveréke, vagy egyik sem…ami mindig alap, az a tejszín, és a sajt…lehetőleg többféle, de ki, mit szeret 😉

Készülhet házi tésztából, spagettiből, pennéből, masnitésztából…komolyan, amit csak szeretsz… 🙂

Ha frissen, és azonnal tálalod, akkor csak szórd meg sajttal, és ess neki. Ha inkább másnap ennétek, érdemes összesütni, vagyis a tésztát, szószostul borítsd egy tálba, szórd meg jó sok sajttal, és süsd addig, amíg a sajt megpirul a tetején. Egyébként Férjnek ebben a formában a kedvence 😀

Tippek, hogy minden jól alakuljon:

  • A tésztát ne főzd teljesen puhára, hogy a szószban puhuljon meg teljesen, ezzel is magába szívva azt.
  • Főzőtejszín helyett habtejszínt is használhatsz, de én ehhez a recepthez azért szoktam az alacsonyabb zsírtartalmú megoldást választani, mert a rengeted sajt így is épp eléggé zsíros.
  • A tésztafőzőlé egy csoda, használd, hogy lazább legyen a mártás. Ne aggódj, nem válik szét: a tésztavíz és a zsiradék tuti kis emulziót hoz létre, ami istenien bevonja a tésztát, és könnyebb lesz tőle a szósz
  • Használj minél többféle sajtot, vagy válassz egyet, ami igazán karakteres. Pl a kéksajt is tökéletes választás. Viszont ehhez nem jók az ízetlen, gumi sajtok. A cheddarral vigyázz, mert nagyon zsíros, a füstöltből pedig olyat válassz, ami nem csak a nevében az. Részemről Karaván, mert az tényleg krémesre olvad, és nem lesz olyan, mintha egy darab radír lenne a szószban – tapasztalat. A vacak sajt bénán olvad.

_____

Sonkás-sajtszószos tészta

elkészítés: 30 perc
adag: 3-4 személyre

Hozzávalók:

350 g tészta (szárazon)
150 g füstölt sonka 
200 ml főzőtejszín 10%-os
100-120 g füstölt sajt (én a Karavánra esküszöm, mert az nem lesz olyan, mint a gumi, ha megolvad)
100-120 g trappista, vagy cheddar stb
1 ek olívaolaj (szükség szerint)
100-150 ml tésztafőzővíz (szükség szerint)
Ha sütöd: Parmezán a tetejére, ízlés szerint
Előbb a szószt készítsd el, így a megfőtt tésztát egyből beleteheted, nem kell a leszűréssel sem vacakolni ;

  1. Vágd kisebb kockára a sonkát, és az olajon pirítsd meg kicsit. Egyébként ha van egy jó tapadásmentes serpenyőd, a füstölt sonka alá nem kell olaj, mert elég, ami a húsban van. Dobd hozzá a szintén feldarabolt póréhagymát, és 1-2 perc alatt fonnyaszd meg.
  2. Öntsd fel a tejszínnel, és add hozzá a kis kockákra vágott sajtokat. Folyamatos kevergetés közben, alacsony lángon melegítsd addig, amíg a sajt el nem olvad. Igazán itt lehet eltolni, mert ha nagyon gyorsan forr fel a tejszín, valami egészen elképesztő állaga lesz, és nem lesz olyan krémes, és lágy, mint azt szeretnéd.
  3. Közben kezdd el főzni a tésztát.
  4. Ha a mártás elkészült, zárd el alatta a gázt, ha nagyon megdermedne, mire megfő a tészta, majd kicsit melegítesz rajta.
  5. A főzővízből közvetlenül pakold át a tésztát a mártásba, és keverd el alaposan. Ha szükséges, még egy kevés főzővízzel lazíts rajta

Tálald így, parmezánnal vagy más sajttal megszórva (igen, még ise is sajt :D) megszórva, vagy tedd hőálló tálba, ezt is szórd meg a parmezánnal, és süsd 200’C-on, légkeveréssel kb 10-15 percig, vagy amíg a sajt meg nem barnul a tetején.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét