Vagyis inkább pontosítva: töltött fánk 🙂
Mivel eszement ritkán sütök hevített olajban bármit is, így egészen tavaly farsangig, sosem készítettem fánkot. Vagyis de, fánkot igen, de a mini változatot, ami az elektromos sütőben készül. Tavaly férj dobta be, hogy ő úgy enne olyan klasszikus, szalagos változatot is egyszer itthon. Szóval hétvégén lett is fánk, ami sokkal, de sokkal egyszerűbben elkészül, mint azt az ember első látásra gondolná.
Az idén viszont – a szalagos helyett – inkább a töltött verzióra fájt a család foga, így némi pinterestes kutatás után, három receptből ezt a kis cuki darabot hoztam össze.
A legkisebbnek mini darabok, a kérésére csokiba mártva, és „konfettivel” megszórva, nekünk pedig nagyobb változatban, mogyoróvajas-lekváros töltelékkel
Ahogy mondtam, az elkészítése tök faék, csak néhány apróságra kell figyelni. Az egyik, hogy mindenképpen hagyj időt a tésztának, hogy rendesen megkeljen, különben sűrű és ragacsos lesz a fánk. A másik, hogy megfelelő mennyiségű, és hőfokú olajat használj hozzá. Válassz egy kisebb alapterületű lábost, és viszonylag sok olajat használj, hogy a fánkok rendesen meg tudjanak pufisodni – sülés közben ne érjenek le a lábos aljára. Figyelj, hogy az olaj ne legyen túl forró, különben kívül megég, belül pedig nyers marad a tészta. Kb 1-1 percnél nem kell több neki oldalanként.
Szalagos Vs. töltött verzió
A szalagos fánkhoz képest egy egy picit tömörebb szerkezetű lesz. Ahogy a képeken is látszik, ez is laza, és könnyű, csak nem annyira, mint a klasszikus fajta. Így sokkal könnyebb megtölteni, és egy picit tovább friss is marad. De azért ne legyenek illúzióid, a harmadik napra más ez is hmmm… elég komoly hátrányokkal küzd. Nálunk még aznap elfogyott a fele, a maradékot becsomagoltam a családnak másnap, és most reggelre, vagyis a harmadik napra maradt egy szem, ami viszont már nagyon nem az igazi. Tehát ha kicsi a család, vagy nem akartok két napig fánkot enni, esetleg nincs szomszéd, akinek feldobhatnád vele a napját, akkor inkább felezd a mennyiségeket.
A megadott hozzávalókból kb 26-28 nagyobb fánk lesz.
És ha már a méretnél tartunk…a nagyobbakhoz egy 6cm, a kisebbhez 3cm átmérőjű kiszúrót használtam. A nagyok is kis pufik lettek, de a kicsik még inkább kerekre sültek 🙂
„mond, te mit választanál…”
A tölteléket természetesen kedved szerint válaszd, nekünk most ez a mogyivajas-lekváros volt a befutó. Ha nem szeretnél a töltelékkel vesződni, akkor mártsd csokiba a tetejét, vagy egyszerűen szórd meg porcukorral.
Töltött fánk
elkészítés: kb 2 óra
adag: kb 26-28 darab
hozzávalók:
500g liszt
Csipet só
1 csomag szárított élesztő (7g)
80g cukor
250ml tej
60g vaj
2 tojás
A tejet és a vajat mérd össze, és langyosítsd meg. Vigyázz, ne legyen forró, nehogy kipurcantsa az élesztőgombákat. A lisztet szitáld tálba, add hozzá a cukrot, és a szárított élesztőt,
a sót, majd a tojást is. Jöhet bele a tejes-vajas keverék is. Dagassz belőle fényes és sima tésztát, és hagyd, hogy kb 1 óra alatt a duplájára nőjön.
Majd borítsd lisztezett felületre, és előbb kézzel, majd egy sordófával nyújtsd kb 1,5cm vékonyra. Szaggasd ki a választott méretű korongokat, és tedd sütőpapírral bélelt tepsire.
Takard le (lehetőleg egy fóliával, hogy ne száradjon ki) és hagyd ismét 30 percet kelni.
Forrósítsd fel az olajat, és süsd kis a fánkokat. Szedd papírtörlőre, és ha tölteni szeretnéd, hagyd, hogy kihűljön. Egy vékony késsel készíts az oldalába lyukat, és ezen keresztül, egy habzsák segítségével töltsd meg a fánkokat