Gyakran készítek itthon mindenféle magból vajakat, de az egyik kedvencem a dióból készült krém.
Igazán nincs is másra szükség hozzá, mint egy nagyobb teljesítményű aprítóra, és némi türelemre, hogy ki tudd várni, hogy igazán krémes legyen a dió állaga. De így is kb 10 perc alatt kész van 😉
Utána már csak arra érdemes figyelni, hogy ne kanalazd el egyből az egészet 😉
Nálam általában kisebb adagokban készül, amennyi 1-2 hét alatt elfogy. Ennyi idő alatt biztosan nem avasodik majd meg, de azért érdemes hűtőszekrényben tartani
Dióvaj
elkészítés: kb 30 perc
Hozzávalók
25 dkg dió
2 evőkanál folyékony édesítő, vagy porcukor
csipet só
A diót pirítsd meg egy száraz serpenyőben. (ezt a lépést akár el is lehetne hagyni – ha elég száraz a dió -, de egyrészt szerintem sokkal finomabb így, másrészt tök jól le tudod dörzsölni a keserű héját) Még forrón tedd át egy textil zsákba, vagy konyharuhába, és óvatosan, amennyire csak tudod, dörzsizd le róla a héját. Kicsit hagyd hűlni, majd tedd aprítóba. Öntsd hozzá az édesítőt, és a sót, és néhány perc alatt turmixold krémesre. Közben egy spatulával többször töröld körbe az aprító oldalát, hogy ne maradjanak benne darabok. Tálalhatod édes krémként, kalácsra kenve, vagy sütemények alapanyagaként. Vagy ne bonyolítsd túl, egyszerűen láss neki egy kanállal 😉