Cékla “Wellington”

0
532

Bár egyáltalán nem vagyunk itthon vegetáriánusok, de nagyon szívesen kísérletezek a különböző fogásokkal.

Így volt ez ennek a húsmentes darabnak is az esetében. Szerettem volna egy klasszikus, húsos ételt, vega változatban elkészíteni. Viszont semmiképpen nem akartam valamilyen húspótlót használni, a cékla pedig amúgy is az egyik kedvenc zöldségem, így elég kézenfekvő volt a választás.

Mikor először készítettem itthon hasonlót, akkor hamburgerbe került, és a család elég furán nézett rám. Szerencsére azóta már ők is sokkal befogadóbbak, és már szemük sem rebben a hasonló ételek láttán.

Cékla wellington

A céklát előbb vörösborban előfőztem, hogy egyrészt a sütőben már könnyebb dolgom legyen, másrészt hogy egy kicsit finomítsam a cékla jellegzetes, földes ízét. Szintén ezért került hozzá a gombapép helyett az édesebb ízvilágú hagymalekvár.
A cékla főzőlevéből vagyis inkább főzőborából pedig, némi bogyós gyümölccsel mártást készítettem. Válassz valamilyen gyümölcsös bort, én merlot-t használtam.

Szerettem volna, ha ahelyett, hogy egy darab céklát tálalok egy adag tésztában, hogy a ropogós leveles tésztában inkább egy izgalmas és ízes töltelék várjon, így fetával, hagymával, és fűszerekkel ízesítettem.

cékla

A céklareszelésnél egy gumikesztyű jól jön majd, és tedd félre a “fasírt” formázásához is, különben még újévkor is sikálhatod az ujjad végéről, és olyan deszkát válassz, amiről nem gáz, ha esetleg nem jön le a cékla leve.

Eleinte nagyon lágynak tűnik majd a keverék, de fél óra alatt tökéletesen formázható lesz majd.

Mivel ez egy viszonylag sok munkafolyamatos étel, így hosszúnak tűnik az elkészítése, de ezzel együtt nem egy bonyolult darab. Nálam most kisebb adagokban készült, de természetesen ez is nyugodtan mehet egyben, mint a hagyományos, bélszínnel készült darab. Ha egy, nagyobb darabot szeretnél, akkor egyszerűen ne darabold a tésztát, hanem egy hengert készíts a céklából, tudod, mint a Stefánia, és azt tekerd bele a tésztába.
…a hagymalekvárt ki ne felejtsd 😉

Köretként szerintem valamilyen friss zöldségsaláta tökéletes választás hozzá.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét