Krémes, paradicsomos gnocchi csirkével

0
3417

Hűtőkipakolós, majdnem egyserpenyős ebéd, és csak azért nem, mert kell egy lábos is a gnocchi főzéshez 😉

Hétvégéről maradt egy nagyobb adag krumplipüré, mert abból valahogy sosem találom el a megfelelő mennyiséget, ráadásul nem is úgy ettünk belőle, ahogy terveztem. Ha pedig maradék püré, akkor sanszos, hogy mini krumplilángos, vagy gnocchi lesz belőle. Nna, most annyi marad, hogy mindkettőre jutott (ebben a melegben nem nagyon van étvágya egyikünknek sem)

Fél kápia paprika, pár szem paradicsom, és egy kevés parmezán…

Hetente járunk bevásárolni, és a hétvégén elmaradt a buli. Bevallom nem is bántam, mert így legalább tényleg mindent felhasználok, ami itthon van. És tök jó sakkozni ezekkel az innen-onnan megmaradt darabokkal, amik önállóan már nem lennének elegek másra.

Mivel még mindig őrült forróság van, igyekeztem a lehető legrövidebb időt a tűzhely mellett tölteni. Ebben a fogásban az tartott a legtovább, amíg a videóhoz feldaraboltam, és a nyomorult kis tálkákba mértem a hozzávalókat…a mosogatást meg inkább hagyjuk… 😛

Tippek és trükkök

  • Gnocchi helyett bármilyen tésztával készíthető – ha nincs itthon az emlegetett krumplipüré, és is csak egy pennét, vagy csigatésztát főzök ki mellé.
  • a tésztát vagy a gnocchit ne öblítsd le, a keményítőtől krémesebb lesz a mártás
  • Fagyasztott spenótot használtam, de ha friss van otthon, akkor kb 2 marékkal tegyél bele. Az ilyen szószos ételekbe, a spenót helyett szívesen teszek rukkolát. Próbáld ki, mert a rukkola enyhe csípős íze nagyon jól megy a paradicsom édességéhez.
  • a vöröshagyma granulátumot a Fűszerész webáruházban szoktam venni. Praktikus alapanyag a hasonló fűszerkeverékeknél, ha lehetőséged van rá, érdemes belőle tartani otthon
  • mi elég sótlanul eszünk, így a mártást nem sóztam, mert az alaplé és a parmezán is sós. Kóstold meg, és aszerint ízesítsd

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét