Mikor bő 10 éve életmód váltásba kezdtünk, még véletlenül sem apró lépésekben haladtam, hanem durr, bele a közepébe. Egyik napról a másikra mindent, amit akkor „rossznak” ítéltem kigyomláltam az életünkből, vagyis annak rendje és módja szerint jól át is estem a ló túloldalára. A végén már azt kutattam a neten, hogy hogyan tudnék itthon virslit füstölni…Sötét egy időszak volt… 😀
Ez nyilván azért nem normális, és szerencsére azért egy idő után azért lazult a helyzet.
Ettől függetlenül maradt néhány olyan szokás, amit azóta is szívesen megtartottam az életünkben.
Az egyik ilyen dolog, hogy imádok kísérletezni, és reprodukálni olyan ételeket, amiket általában készen vennénk meg. A mindenféle csokiszelet pl pont ilyen kategória. Készült már itthon Sportszelet, Twix sima, és vegán változatban, vagy Bounty szelet, most pedig egy Snickers receptet hoztam nektek.
Természetesen ilyenkor soha ne arra számítsatok, hogy a megszólalásig hasonlítani fog a névadójára. Hogy is tehetné, mikor egyrészt teljesen más alapanyagokból áll, másrészt nem ipari körülmények között készül…de ettől függetlenül határozottan olyan élmény, és nagyon nagyon finom.
Nagyon mogyorós, éppen pont tökéletesen édes, nem émelyítő, a mogyoró friss és ropogós benne, a belga tejcsoki pedig isteni, lágy ízű.
Azért az ilyen típusú édességekről mindenképpen tudni érdemes, hogy azért, mert esetleg egészséges(ebb) hozzávalókat tartalmaznak, mint az eredeti változat, azért diétásnak semmiképpen nem mondhatóak. Ugyan kevesebb hagyományos cukrot tartalmaznak, de a datolyapaszta is tartalmaz cukrot, a mogyoróban és a mogyoróvajban pedig van azért olaj rendesen.
Még akkor is, ha a recepthez nem a hagyományos, olajban, hanem a szárazon pörkölt változatot használtam.
Datolyapaszta helyett nyugodtan használj Medjoul, vagyis király datolyát, ugyanabban a mennyiségben. Ha pasztát használsz, és nagyon sűrűnek, keménynek találod, akkor egy kevés forró vízzel lazítsd fel. Kb – hülyén hangzik, de tényleg – fogrém állagú kéne hogy legyen.
Én most belga tejcsokiba forgattam a szeleteket, de a Magosboltban találsz cukormentes csokicseppet, ami tényleg nagyon finom, egyáltalán nincs édesítő íze (és ezt minden túlzás nélkül mondom, mert ha valaki utálja az édesítő ízét, az én vagyok :P)
Mogyoróvajból nem a cukrozott, hanem a natúr változatot használtam, az egészen sűrűt.
Mindenképpen légy türelmes az aprító használatánál, és hagyd, hogy a datolya teljesen elkeveredjen, ne maradjanak benne darabok. Ha azt szeretnéd, hogy a „karamell” rétegben bőven legyen mogyoró is, akkor miután rászórtad a szemeket a tetejére, alaposan nyomkodd bele. Ha nem akarsz hozzáragadni, akkor egy sütőpapíron keresztül könnyen meg tudod tenni.
Miután összeállítottad, a legjobb ha egy éjszakát hagyod állni, de legalább néhány órát pihentesd a hűtőben, hogy összeálljon, és könnyű legyen csokiba forgatni.
A darabolásnál az a legpraktikusabb, ha az egész cuccot fejre fordítod, vagyis az alap kerül felülre, és nem nyiszálva, hanem egy jó éles késsel, egy határozott mozdulattal átvágod. Így nem csúsznak szerte széjjel a mogyoródarabok.
Ez a mennyiség 8 darab, kb klasszik Snickers méretű szeletre elég, de akár mindjárt készíthetsz dupla adagot, biztos elfogy majd.
A kész szeleteket tárold hűtőben, 1 hétig biztos eláll, de egyenként csomagolva akár a mélyhűtőbe is bepakolhatod.
Házi Snickers
elkészítés: kb 4 óra
forma mérete: 19x12cm
adag: 8 darab
Hozzávalók:
az alaphoz:
150g szárazon pörkölt földimogyoró
50g datolyapaszta + 2 ek forró víz
Csipet só
Ha nagyon száraz és morzsás a keverék, +1 ek forróvíz
a „karamellhez”:
100g mogyoróvaj
70g datolyapaszta
Csipet só
1 tk vanília
50ml forró víz
a tetejére:
60-70g szárazon pörkölt mogyi
a mártogatáshoz:
250g belga tejcsoki
A datolyapasztát keverd krémesre a forró vízzel. A mogyorót és a sót tedd az aprítóba, és daráld egészen morzsásra. Majd mehet hozzá a datolya is. Nyomd addig a gombot, amíg össze nem áll az egész. Akkor jó, ha az ujjaddal összenyomva egyben marad. Ha nagyon száraz, egy kis vízzel lazítsd, de nem legyen nagyon lágy. Alaposan és egyenletesen nyomkodd bele a sütőpapírral bélelt formába.
És vissza is az aprítóhoz: mehet bele a mogyoróvaj, a só, vanília, és a datolya, majd a víz is. Ha nagyon sűrű, még 1-1 evőkanál vízzel hígítsd fel, de vigyázz, ha nagyon lágy, nem marad majd egyben. A krémet egy spatulával kend rá az alapra, és szórd a tetejére a mogyorót. Óvatosan nyomkodd bele, és tedd hűtőbe 3-4 órára. Végül darabold 8 részre.
A csokit olvaszd fel, és mártsd meg benne a szeleteket. Tedd vissza a hűtőbe 1 órára, hogy a csoki megdermedjen.
[print-me target=”.element_class_to_print”