Bellini koktél jam

0
685

Nagyon szeretem az alkoholos lekvárokat, hiszen a húsok mellett, a gyümölcsök ízéhez is sokat adnak hozzá. Elég csak a gyümölcsös koktélokból kiindulni ;)Ehhez a recepthez is egy olyan koktél adta az inspirációt, egész pontosan a Bellini koktél, amit eredetileg száraz pezsgőből, és őszibarack likőrből készítenek.

A hagyományos őszibarack helyett inkább a nektarint választottam, mert nem szerettem volna meghámozni. Egyrészt azért, mert így jobban egyben maradnak a gyümölcskockák, másrészt szerettem volna ha enyhén barack színű lesz a végeredmény. A szőrös őszibarack annyira nem tűnt megfelelőnek a célra

Pezsgő helyett használhatsz proseccot is, de nekem a Törley száraz, muskotályos pezsgője ízlett benne a legjobban (igen, több próba is készült )A hozzáadott cukor mennyisége nagyban múlik a barack édességén.

Készítettem éretlenebből, amikor a fél kiló barackhoz kb 80g cukrot tettem, de az édes, érettebbhez 40-50g is elég volt. Vagyis kóstolgass, és tudod, hozzátenni bármikor, elvenni már nem tudsz belőle.

Amúgy igen, tudom, hogy karácsony még hónapok múlva lesz csak, de ha gasztro ajándékban gondolkozol, ez pl egy remek ötlet, biztos örömet okozol majd ezzel a kis különlegességgel. Arról nem beszélve, hogy mennyire hálás leszel majd magadnak, hogy a december eleji őrületben neked csak le kell venned a polcról a nyáron elkészített apró meglepiket 🙂

Ebből a mennyiségből 3 kis üveg lesz. Nálam általában ilyen enyhén bizarr mennyiségben készülnek a lekvárok, hiszen ezek nem olyanok, mint a sárgabarack lekvár, amivel ha teheti az ember, telepakolja a spájzot. Bánj vele óvatosan, mert a hiedelmekkel ellentétben ennyi idő alatt nem párolog el az alkohol. Persze azért nem fogsz tőle becsípni, ne aggódj 😉

Hozzávalók:

500g érett nektarin (4 nagyobb szem)

40-50g cukor

1/2 citrom leve

250ml száraz pezsgő

10g dzsemfix, vagy pektin

A barackot vágd kb 1,5 cm-es kockákra, szórd meg a cukorral, facsard rá a citrom levét, és tedd fel főni. Óvatosan kevergesd, hogy minél kevésbé törjön össze. Közben a pezsgőben oldd fel a pektint/dzsemfixet, és tedd félre. Ha a gyümölcs megpuhult, és a cukor is elolvadt, öntsd fel a pezsgővel. Forrald fel, és hagyd zubogva forrni 2 percet. Habozd le, és mehet is a csírátlanított üvegbe. Állítsd vízbe ha dzsemfixet használsz, vagy tedd száraz dunsztba, ha pektint.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét